
Eddig van lehetőség az egységes kérelem számos adatának kijavítására, illetve a kérelem vagy annak egyes részeinek visszavonására.
A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint a határidő lejárta után több olyan adat is véglegessé válik, amelyet később már nem lehet módosítani. Érdemes ezért még szeptember 30. előtt átnézni a beadott kérelmeket és a szerkesztés alatt álló adatváltozásokat.
A szeptember 30-i határidőig – a termeléshez kötött anyatehéntartás támogatásának kivételével – lehetőség van többek között:
a határidő lejártakor a még csak szerkesztés alatt álló, de be nem nyújtott adatváltozás-bizonylatokat a rendszer hivatalból törli. Ezért a módosításokat nem elég elkészíteni: az adatváltozás-bizonylatot a határidő előtt be is kell nyújtani.
Október 1-jétől többek között már nem lehet:
Kivételt jelent a főnövény vetési, illetve betakarítási/beforgatási időpontja, amely szeptember 30. után is megadható.
A fiatal gazda jogcím esetében szeptember 30. után már nincs lehetőség a benyújtott nyilatkozatok módosítására. Jogi személyeknél a korábban megadott elsődleges és nem elődleges ügyfelek módosítása vagy törlése sem lehetséges.
Az állatlétszám alapján igényelt támogatásoknál nincs lehetőség ezen időponton túl a támogatási igényre irányuló nyilatkozatok módosítására.
Kivétel: a termeléshez kötött anyatehéntartás és a nemzeti átmeneti anyatehéntartás támogatása. Ezeknél a kérelmek, jogcímek, állategyedek és a támogatási igényre vonatkozó egyes nyilatkozatok 2026. december 20-ig, a hétvégére tekintettel december 21-ig módosíthatók vagy visszavonhatók.
A másodvetések esetében szeptember 30. után is maradnak bejelentési lehetőségek, ezért itt különösen fontos az egyes határidők megkülönböztetése.
Az AÖP gyakorlat 3 vagy 3a keretében elszámolni kívánt ökológiai jelentőségű másodvetést 2026. október 1-ig kell megvalósítani.
Az október 1-ig megvalósított ökológiai jelentőségű másodvetéseket 2026. október 21-ig kell bejelenteni az elektronikus felületen, továbbá 2026. október 21-ig lehet javítani az addig bejelentett másodvetéshez kapcsolódó adatokat is!.
Október 1 és 21 között be lehet jelenteni tervezési dátummal nem rendelkező, viszont október 1-ig megvalósított ökológiai jelentőségű másodvetést, de ezen esetekben is kötelező megadni a tényleges vetés dátumát is.
Október 22-től már csak a már megvalósított másodvetés beforgatási dátuma adható meg, más adat nem módosítható.
A hagyományos, illetve zöldtrágyázási célból vetett másodvetéseket 2026. november 30-ig lehet megvalósítani.
Az elvetést 2026. december 22-ig lehet bejelenteni, és eddig az időpontig lehet az addig megadott adatokon is javítani.
December 22. után már csak a már megvalósított másodvetés beforgatási dátuma adható meg.
Ha a hagyományos másodvetésre egyidejűleg termeléshez kötött területalapú jogcímet is igényeltek, akkor szeptember 30. után – amennyiben a tényleges vetési időpont már bejelentésre került – a másodvetésnél csak a betakarítási/beforgatási dátum jelenthető be.
Ezért az érintett gazdálkodóknak különösen érdemes ellenőrizniük a másodvetések adatait.
Amennyiben a zöldségnövény termeléshez kötött támogatás vagy termesztő berendezés alatti terület miatt jogszabály alapján fényképet kell csatolni, a főnövényről szeptember 30. után benyújtott fényképet a Kincstár már nem veszi figyelembe.
A fényképen a növénynek felismerhetőnek kell lennie, és annak is megállapíthatónak kell lennie, hogy az igényelt területen összefüggő állományként van jelen.
Az AÖP keretében elszámolni kívánt agrotechnikai műveletek 2026. december 31-ig végezhetők el.
Az elvégzett műveleteket 2027. február 1-ig lehet bejelenteni. Ezt követően új agrotechnikai művelet már nem jelenthető be.
Az ST AKG 2024 intézkedés keretében elszámolni kívánt agrotechnikai műveleteknél eltérő szabály érvényes: ezek a tevékenység elvégzését követő 30 napon belül, egész évben bejelenthetők.
A szeptember 30-i határidő előtt különösen fontos ellenőrizni, hogy van-e olyan adatváltozás-bizonylat, amelyet már elkezdtünk szerkeszteni, de még nem nyújtottunk be.
A Kincstár tájékoztatása szerint a határidő lejártakor a szerkesztés alatt álló adatváltozás-bizonylatok hivatalból törlésre kerülnek.
Ha egy korábban tervezett másodvetést vagy agrotechnikai műveletet már nem kívánunk megvalósítani, célszerű azt adatváltozás-bizonylaton törölni, és a változást benyújtani.
A Kincstár az Egységes Kérelem térképi felületén elérhetővé tette a rendelkezésére álló, 3 méter/pixel felbontású műholdfelvételeket havi bontásban.
Ezek segítséget jelenthetnek:
A szeptember 30-i határidő közeledtével ezért érdemes még egyszer átnézni az egységes kérelem térképi felületét és a beadott adatokat.
Határidő | Mit kell megjegyezni? |
2026. szeptember 30. | A legtöbb kérelem-, jogcím-, tábla-, állatalapú igénylés és egyéb adat módosításának/visszavonásának határideje |
2026. október 1. | Az AÖP 3/3a keretében elszámolni kívánt ökológiai jelentőségű másodvetés megvalósításának határideje |
2026. október 21. | Az ökológiai jelentőségű másodvetések bejelentésének és adatjavításának határideje |
2026. november 30. | Hagyományos és zöldtrágyázási célú másodvetések megvalósításának határideje |
2026. december 21. | Anyatehén-támogatásokhoz kapcsolódó visszavonási/módosítási lehetőség vége |
2026. december 22. | Hagyományos és zöldtrágyázási célú másodvetések bejelentésének és adatjavításának határideje |
2026. december 31. | AÖP agrotechnikai műveletek elvégzésének határideje |
2027. január 15. | Másodvetésről készült fényképek csatolásának határideje |
2027. február 1. | AÖP agrotechnikai műveletek bejelentésének végső határideje |
Ha az egységes kérelemben olyan adatot szeretnénk módosítani vagy visszavonni, amelyre szeptember 30. után már nincs lehetőség, ne halasszuk a beadást októberre.
Nem elegendő a módosítást elkezdeni: a változást tartalmazó adatváltozás-bizonylatot határidőn belül be is kell nyújtani.
A későbbi határidők elsősorban a vetési és betakarítási/beforgatási időpontokra, a másodvetésekre, az agrotechnikai műveletekre, illetve az anyatehéntartás támogatására vonatkoznak. Ezért minden gazdaság esetében célszerű külön ellenőrizni, hogy mely támogatási jogcímek érintettek.
A cikk a Magyar Államkincstár 2026. évi egységes kérelemhez kapcsolódó tájékoztatása alapján készült. Az egyes támogatási jogcímekre vonatkozó részletes szabályok eltérhetnek, ezért konkrét ügyben mindig az aktuális Kincstári tájékoztatás és a vonatkozó jogszabály az irányadó.
Útmutatásra van szüksége? Hívja mezőgazdasági szaktanácsadó kollégánkat, óvjuk együtt gazdaságát!
GAZDAGROW – Ahol a gazda jár jól!
Szeretné végre rendben tudni az adminisztrációt és lehívni minden támogatást, ami jár Önnek?
Kérjen visszahívást, vagy keressen a lent megadott telefonszámon!
Az első konzultáció ingyenes!
Bakos Máté
Vezető szaktanácsadó
Névjegyzéki szaktanácsadó


